Ideje felhívni az ezer éve nem látott ismerősöket is

Mostanság divatos utálni a városlakókat, az elitet, a szakértőt, az egyetemen oktatókat, a cégeseket, a politikust, lenézni a kevesebb pénzzel rendelkezőt, kevesebb iskolát végzettet, a vidéken lakókat. Mostanság, de nem a tavalyi választásoktól kezdődően, mintha megint a régi idők szelleme kísértene, amikor mindenki csak a „saját dolgával” foglalkozik, azaz véletlenül sem mondja ki nyilvánosan véleményét, hiszen nem lehet tudni ki, mikor, hol (online vagy offline) venné azt rossz néven.

Csodálkozni viszont annál jobban tudunk, hogy hogyan is szavaztak magyarok arra, aki minimum nem kedveli a magyarokat. Hogyan szavaztak emberek arra, aki megvalósíthatatlan áron ígér lakásokat, arra, aki illegálisan használt címjegyzék segítségével levélben keresi meg a választókat, vagy aki nem is szerepel a vitákban. Lehet, hogy azért, mert olyan emberekhez szólt, akiket mások nem szólítottak meg, vagy ha még meg is szólították, azt mondták Nyugat és EU, ami a mindennapokkal küszködő embert messziről hidegen hagyta? Talán azért, mert Kolozsváron üldögélve, „okos” dolgokat írva, pont csak azokhoz nem jut el az információ, akiknek tele van a hócipője? Hiába mutatják a számok, hogy mennyit fejlődött a nyugati világhoz való kapcsolódástól Románia, minél távolabb megyünk a nagyvárosoktól, annál kevésbé érzik azt az emberek. A számok és a tények fontosak, csak mintha elfelejtenénk, hogy semmit sem érnek, amennyiben az emberek percepciója ezekkel gyökeresen ellentétes.

A percepciók számítanak. Ha a kutatások azt mutatják, hogy a választópolgárok meggyőzendő része nem értékeli pozitívan az Európai Uniót, sőt, mindennapi problémái között teljesen mások szerepelnek, akkor egy kiélezett versenyben úgy pozícionálni a jelöltet, mint aki az egyetlen, aki bent tart bennünket az Európai Unióban, simán kontraproduktívnak bizonyulhat. Ebben a keretezésben, a szokásos fogalmazások, miszerint mindenki menjen szavazni és szavazzon az európai értékeket képviselő jelöltre, túl általánosak. Ráadásul, ha az elmúlt évek kampányai, közéleti vitái vagy közösségi médiás olvasmányai alapján valaki az európai értékeket számára nagyon nem tetsző „tényekkel” azonosítja, vagy a hagyományos pártokat/közismert politikusokat a „gonosz és gazdag” elittel, mert neki az a percepciója, akkor könnyen másra is üti a pecsétet, mint akire a nyilatkozatok kiadói gondoltak.

Gondoljon vissza mindenki iskolai éveire, filmes élményeire. Vajon hányan akartak az osztályban a zseni, de általában véve egyedül lévő, elmosódott, kis matekes lenni és hányan vágytak a hangos, jól kinéző csapatvezér vagy esetleg a pénzügyileg otthonról jól eleresztett és ezért körülrajongott szerepét betölteni. A percepciók számítottak. A percepciók most is számítanak.

Az elnökválasztás második fordulójában nem azért kell elmenni és Nicușor Danra szavazni, mert jó matematikus. Nem árt persze, ha valaki ért a számokhoz és tud logikusan gondolkozni. Hanem azért, mert bár kampánytechnika szempontjából akár magyarázható is lenne, nem gyűlöletre épít. Azért, mert nem ígéri azt, hogy varázsütésszerűen megold mindent, amit az elmúlt harminc évben a politikai elit nem oldott meg. Tudom, paradoxon, amit leírtam, tiszta szerencse, hogy nem kampánycsinálás a mesterségem. De ugye, minden felnőtt tudja már, hogy jó tündér nem létezik, még három kívánságunk sincs és megoldásként a huszárvágások is csak filmekben sikeresek?