Románia miniszterelnöke: Megelőztük Magyarországot, és rövidesen itt lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottai!

443

Ciolacu azt üzente a május elsejei munkaszüneti napon dolgozóknak, hogy a kormány értékeli az erőfeszítéseiket, és szociáldemokrata párttársaival együtt továbbra is küzdeni fog azért, hogy jövedelmük növekedjen. Hozzátette: a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és rövidesen a romániaiak lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottai.

A kormányfő így fogalmazott: „Miután megelőztük Magyarországot, meggyőződésem, hogy Lengyelországot is megelőzhetjük, és hamarosan a románok lesznek a legjobban fizetett munkavállalók Európa ezen részén! Mert megérdemlik!”

Az Agerpres beszámolója szerint a román miniszterelnök május elseje alkalmából köszönetet mondott azoknak, akik megszakítás nélkül dolgoznak az alapvető szolgáltatások biztosításáért, akár az állami, akár a magánszektorban.

A kormányfő szerdán a Facebook-oldalán beszámolt arról, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) főpolgármester-jelöltjével, Gabriela Fireával együtt felkereste a bukaresti tömegközlekedési vállalat egyik telephelyét, ahol sofőrökkel, szerelőkkel és diszpécserekkel beszélgetett. „Számukra május elseje szokványos munkanap” – írta bejegyzésében.

Amint a Telex is megírta a Portfolio nemrégiben összehasonlító elemzése nyomán, a román munkavállalók életszínvonala magasabb, mint a magyaroké. Az is kiderül, hogy a romániai fizetések meghaladták a magyarországiakat. Valójában már 2023 márciusában történelmi pillanatként regisztrálták, hogy az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson mért román GDP utolérte a magyart, és most, egy év múlva, már meg is haladta azt.

A Portfolio azt írta, hogy az elmúlt tíz évben fokozatosan csökkent a románok és a magyarok közötti különbség, és a 2023-as volt az első év, amikor a keleti szomszédunk bérei elénk kerültek. A lap az Eurostat adatai alapján külön vizsgálta az egyfős háztartások és kétgyerekes, két felnőttes háztartások vásárlóerő-paritáson számított éves bérét, ebből az adórendszerek gyerekek utáni kedvezményei is látszanak. Itt Magyarország sokáig jobban állt, de időközben elinflálódott a családi adókedvezmény, így most már előzi Magyarországot Románia.

A román gazdaság gyorsabban nőtt, mint a magyar, és a románok többet is fogyasztottak, mint a magyarok, írja a Capital is, hozzátéve, hogy az elmúlt tíz évben a románok és a magyarok közötti különbség folyamatosan csökkent. Most már az új cél utolérni és meghaladni Lengyelországot.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
OSZAR »